Erdővidék - menü
Vissza a főoldalra!
Köszöntő
Erdővidékről
Turizmus
Gazdaság
Önkormányzatok
Intézmények
Civil szervezetek
Művelődés
Egyházak
Erdővidéki TV
Képgaléria
Vendégkönyv
Linkek
Eseménynaptár

Ön 2005 augusztus 1 óta honlapunk
látogatója.

A honlapot szerkeszti:
Demeter László

Elérhetőségünk:
demeterlaszlo@yahoo.com


Untitled Document
Hangtechnika, fénytechnika
 

Gaál Mózes Közművelődési Egyesület

A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület 1990-ben alakult meg névadójának szellemében: A nemes és önképző munkában egymáshoz szokott baráti frigyben együtt felserdült ifjúság az a fundamentum, melyre egy-egy nemzet jövendőjét fel lehet építeni. Ezt a gondolatot tűzte zászlajára az Egyesület célkitűzéseinek alapszabályzatba foglalásakor. Célkitűzései a következők: nemzeti kultúránk fejlesztése, hagyományaink újjáélesztése és ápolása, tárgyi emlékeink gyűjtése, megőrzése és helyreállítása, műemlékvédelem.
Az egyesület tiszteletbeli elnöke a Kolozsváron élő dr. Egyed Ákos akadémikus-történész, tiszteletbeli alelnöke pedig a baróti származású, jelenleg Budapesten élő Kászoni Zoltán biológus.
Egyesületünk 1992 novemberében első ízben szervezi meg (a Városi Művelődési Házzal karöltve) az Erdővidéki Közművelődési Napokat, amely azóta is az egyesület évente ismétlődő legrangosabb rendezvényének számít.
Az időközben megalakult szakosztályok (művészeti, könyvtár, történettudományi, népfőiskolai, ifjúsági) előadásokat, vitadélutánokat, könyvbemutatókat, kiállításokat, kirándulásokat, bálokat szerveztek az érdeklődőknek. Az 1996-os év folyamán a népfőiskolai szakosztály a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére előadássorozatot szervezett.
Az egyesület keretében működik a Kájoni Consort régizene együttes, amely felvállalta a reneszánsz zenekultúra terjesztését. Ebből a meggondolásból szervezte meg 1995-ben a Reneszánsz Napok című rendezvényt is, amelynek keretében tudományos előadásokra, hangversenyekre, színházi előadásra és reneszánsz táncházra került sor. Az együttes közel 200 alkalommal képviselte a várost hazai és külföldi koncertek, turnék, rendezvények, régizene fesztiválok alkalmával.
Szintén az egyesülethez tartozik a Rozmaring kórus, amely a 130 éves baróti dalárdamozgalom zászlóvivője. A kórus rendszeresen részt vesz kórustalálkozókon, valamint számos fellépése volt úgy itthon, mint külföldön.
Az egyesület kezdeményezésére került megrendezésre 1994-ben és 1999-ben Barót első írásos említésének 770., illetve 775. évfordulója, amelyet az egyesület a helyi Önkormányzattal, valamint a város fontosabb közintézményeivel karöltve szervezett meg. A 775. évforduló jegyében adtuk közre az Adalékok Barót történetéhez című tanulmánykötetet, melyben olyan neves szerzők írásait közli, mint Egyed Ákos, Hermann Róbert, Ferenczi István, Egyed Emese stb.
2000 nyarán a népfőiskola szakosztály - a Városi Művelődési Házzal közösen - tábort szervezett színjátszók számára, amit 2001-ben, 2003-ban és 2004-ben megismételt. 2001-ben megszervezte a Cimborák kézműves táborát.
2000 szeptemberében az egyesület társszervezője volt az első alkalommal megrendezett Barót Napoknak. Ebből az alkalomból került bemutatásra a háromhavonta megjelenő Erdővidéki Lapok c. helytörténeti, helyrajzi és néprajzi folyóirat első száma. Azóta tizenhat szám jelent meg.
2000 novemberében - a magyar államalapítás millenniumának jegyében - első ízben erdővidéki falvakban működő civil szervezetekkel, pontosabban a nagybaconi Benedek Elek Művelődési Egyesülettel és a nagyajtai Kriza János Alapítvánnyal karöltve szervezte meg a VIII. Erdővidéki Közművelődési Napokat, amelynek alkalmával nem csak Baróton, hanem az említett falvakban is sor került rendezvényekre. Ez a kezdeményezés oly sikeresnek bizonyult, hogy 2001-ben öt, 2002-ben, 2003-ban hat 2004-ben pedig már tíz erdővidéki településen zajlottak a Napok rendezvényei.
Az egyesület a Románia és Magyarország államközi műemlékfelújító egyezménye révén a magyar államtól kapott támogatás segítségével a 2000. év folyamán elkészíttette a bodvaji vashámor felújításának tervét, valamint felvállalta a kivitelezéssel kapcsolatos ügyek lebonyolítását is. (Ebben a vashámorban öntötte Gábor Áron 1848-ban a Háromszék önvédelmi harcának első két ágyúját.)
2002 májusában az egyesület Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója alkalmából Barót főterén álló egykori Korona Szálló falán emléktáblát leplezett le, és rangos előadók (Dr. Egyed Ákos kolozsvári történész, Dr. Csikány Tamás budapesti történész és Kónya Ádám sepsiszentgyörgyi ny. múzeumigazgató) részvételével tudományos ülésszak keretében emlékezett meg a nagy államférfi életéről és munkásságáról. A konferencia anyagát közzétettük az Erdővidéki Történeti és Természettudományi Tár első kötetében, mely egyben egy tudományos periodika sorozat első kötete. A második kötet jelenleg sajtó alatt van, Máthé János: A magyarhermányi református egyházközség története című művét tartalmazza.
Az egyesületnek (több év próbálkozás után) sikerült elnyernie az Illyés Közalapítványhoz benyújtott pályázat során egy jelentősebb összeget, amelyből megvásárolta a Baróti Szabó Dávid szülőháza helyén épült ingatlant Erdővidék Múzeuma megalapítása céljából. Ezt követően a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum - Kovászna megye Tanácsának támogatásával - megvásárolta az ingatlanhoz tartozó telket. Az említett intézmény, valamint Barót város Tanácsa és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület között létrejött szerződés értelmében a szerződő felek közösen fogják felújítani, majd működtetni az alakulóban levő múzeumot. Az egyesület jelenlegi legfőbb célja tehát az Erdővidék Múzeumának megalapítása, amely részben utóda lesz a 80-as években működött baróti helytörténeti múzeumnak.
Egyesületünk 2004-ben házigazdája a nagy hagyományokkal rendelkező Erdélyi Múzeum Egyesület Történettudományi Szakosztálya vándorgyűlésének, mely rendezvényen tizennégy jeles szakember vett részt előadásával.
Legutóbb elindítot tervünk, hogy a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház támogatásával filmszínházat (filmklubot) kívánunk létrehozni és működtetni Baróton. Ugyanakkor nemrégiben a Kovászna Megyei Művelődési Központtal közösen felnőttképző tanfolyamot kívánunk szervezni a megye közművelődéssel foglalkozó értelmisége számára.

Elérhetőségünk:
525100 Baraolt, Kossuth Lajos u. 158.
tel/fax: 004 0267 377 078
mobil: 004 0745 163 415
e-mail: demeterlaszlo@yahoo.com
honlap: www.erdovidek.ro

Cod Fiscal: 5896565
Bankszámla: RO95 0TPV 3000 0015 2083 RO01
OTP Bank, Agenţia Baraolt

Erdõvidék
  A lap tetejére!  

Médiapartnereink:
Erdővidék regionális hetilap

1.2 verzió Copyright © 2004-2010 erdovidek.ro | web-fejlesztés: Cast kft.
Az optimális áttekinthetőség érdekében min. Internet Explorer 5.0,
Netscape 7.0, ill. 1024 x 768 pixeles képernyő felbontás beállítása ajánlott


hírlevél

Levelezőlistánkra
való feliratkozás:

felhasználó:

jelszó:

támogatóink

linkek

Mesés oldal
Erdélyben - hivatalosan - magyarul
Minden ami rovásírás

Informatikai és Hírközlési Minisztérium RMDSZ
A lap tetejére!