Az olaszteleki református egyházközség
Rövid
történeti áttekintés. A település szerepel az 1332. évi
pápai tizedjegyzékekben Olazteluk néven, mint önálló ecclesia. Neve
a települést alapító olasz mesterekre utal, akik feltehetően az
első magyar királyok idejében telepedtek meg e vidéken. Az olasz
származású ősök elméletének megerősítésére szolgálhatnak a falu
olaszos hangzású gyakori családnevei: Márkó, Kolumbán.
A falu
közepén emelkedik az alacsony kőfallal körülvett, keletelt templom.
Nyugati homlokzata előtt áll az 1795-ben épült, különálló, kerítésbe
foglalt torony.
A korábbi
templomot 1857-1858 évben, a sorozatos rongálódásokat követően,
az előbbi helyén és annak kőanyagát felhasználva, teljesen átépítették,
így nyerte el a mai formáját. A régi templom alkotóelemei közül
a nyugati bejáratnál egy-egy 110 cm magas, hármas hengertaggal profilált
kőfaragványt, a déli bejáratnál szintén kétoldalt 120 cm magas,
körtetagos profilú faragványokat láthatunk. A templomban található
még egy 95 cm magas, egy darabból faragott kő szenteltvíztartó.
Az előző
templom tárgyai közül említésre méltó a kis harang, mely 1489-ben
készült; egy faragott-festett úrasztala 1751-ből, melyet a helybéli
Daniel család asztalosa, Asztalos Péter Miklós készített és adományozott
az egyházközségnek; illetve egy 1689-ben készült díszesen faragott
és festett szószékkorona. A két utóbbi, különösen a szószékkorona,
igen megrongálódott állapota miatt restaurálásra szorulna.
A nyolcregiszteres,
pedálkapcsolós, mechanikus templomi orgonát 1860-ban készítette
Schneider Károly. 1976-ban szerelték fel elektromos fújtatóval.
A reformációra való áttérés pontos idejét nem ismerjük. Ifj. Benedek
József, egykori olaszteleki lelkipásztor egy 1886-ból származó feljegyzésében
1552-re datálja.
Az egyházközség
1991-1994 évek során, jelentős külföldi segítséggel egy gyülekezeti
házat épített, mely a téli időszakban az istentiszteletek helyéül
szolgál, illetve helyet biztosít a gyülekezeti eseményeknek, vallás-
és kátéoktatásnak, bibliaóráknak és más rendezvényeknek. Itt tartanak
istentiszteletet, havonta egy-egy alkalommal a helyi római katolikus
és unitárius hívek.
A református
gyülekezet lélekszáma 2001. december 31-én 630.
Az
olaszteleki lelkipásztorok névsora:
1. |
Sac. Petrus (áldozópap) |
~ 1332 |
2. |
Sigismund Német |
~ 1572 |
3. |
Nagyajtai György |
~ 1668 |
4. |
Ladislau Boros |
~ 1677 |
5. |
Udvarhelyi András |
? |
6. |
Vásárhelyi János |
~ 1691 |
7. |
Árkosi István |
~ 1694 |
8. |
Szederjesi János |
~ 1696 |
9. |
Petrus Hermányi |
~ 1698 - 1700 |
10. |
Dávid Gábor |
~ 1715 |
11. |
Stephanus Szentgyörgyi |
? |
12. |
Balsias Ürmösi |
? |
13. |
Georgius Tsok de Füle |
? |
14. |
Benedek József |
1754 - 1768 |
15. |
Alexander Benedek de Kis Batzon |
~ 1770 |
16. |
Georgius Pávai |
? |
17. |
Antonius Benedek |
~ 1815 - 1830 |
18. |
Dávid Mihály |
~ 1830 |
19. |
Benedek József |
~ 1830 - 1870 |
20. |
Ifj. Benedek József |
1870 - 1890 |
21. |
Sebestyén Sándor |
1904 - 1950 |
22. |
Gruja Farkas |
1951 - 1970 |
23. |
Nagy Dezső |
1971 - 1974 |
24. |
Pásztori-Kupán István Gergely |
1974 - 1985 |
25. |
Baczoni Sándor |
1985 - 1995 |
26. |
Tüzes-Bölöni Ferenc |
1996 - |
Olasztelek, 2002. február hava
Tüzes-Bölöni Ferenc
lelkipásztor
tuzesb@artelecom.net
(Forrás: http://www.reformatus.ro/erdovideki/erdovidek.htm)
|