Szárazajtai református egyházközség
A
templom története:
Az első templom a falu alsó végében volt,
azon a helyen, melyet ma is "papdombnak" neveznek. Erről
a templomról nem maradt fenn semmi féle okmány. A falu a patak mentén
felfelé kezdett terjedni s így a templom távol volt a falu felső
részétől. Az volt a gyülekezet óhaja, hogy a falu közepén legyen
a templom. Így épült fel 1790-ben az új templom, azon a területen,
melyet valószínű, hogy a gyülekezet tagjai adományoztak az egyháznak,
hisz a telekkönyvben több kicsi parcellában szerepel a terület.
Ez a templom az 1802-es földrengéskor összedőlt, csak az alap és
a keleti fal fél méter magasságban maradt meg. Az a templom félköríves
volt.
A
földrengés után megkezdődött az újjáépítés. A tervet Sajler Péter
kézdivásárhelyi kőműves készítette, s ő is építi fel a templomot.
A munka megkezdésekor megállapította, hogy a régi templom fundamentuma
csak két arasz, s ezért szükségesnek tartja hat tartóoszlop építését.
A fedélzet elkészítését Kiss László árkosi ácsmester vállalta, aki
nem végzi el a szerződésben megkötött időben, amiért késik a templom
építésének befejezése. A falak már 1803-ban készen vannak, a tető
csak 1804-ben lesz kész. Mintegy két év alatt a templom újra felépül
a szárazajtaiak és az Erdélyi Református Egyházkerület híveinek
adományából.
Az
új torony csak 1811-ben épül fel, melyet Müller Ignác kőműves mester
végez el. A fundamentumot újra ássák egy öl mélységre, hogy szilárdabb
legyen.
A
templom beosztása: hajó, két portikus (bejárat), és torony. Hossza
26m.; szélessége:10m.; magassága: 7m. A torony magassága: 33m. Mindkét
épület kőből épült.
A
toronyba 1832-ben órát szereltetnek a toroczkói Péter Gábor óramesterrel.
Ezt az órát majd újjal cserélik ki 1900-ban. Ez az óra kisebb-nagyobb
javításokkal működött az 1990-es földrengésig.
A
templomban már 1790-ben orgona volt, melyet 1906-ban kicserélt az
egyházközség. Ezt Csioflek Miklós brassói orgonakészítő építi. Az
orgona kétszer esett nagyjavítás alá: 1931-ben a nőszövetség javíttatta,
míg másodszor 1964-ben. Most újra nagyjavításra szorult. Az Úrasztala
és a szószékkorona 1804-ben készült.
A
toronyban két harang van: a nagyharang 350kg. és 1936-ban készült.
Készítője Klein Oszkár kudzsiri harangöntő. Felirata: "Isten
dicsőségére öntette a Szárazajtai Ref. Egyházközség gyülekezete
1936". A kicsi harang 330kg. mely szintén Klein Oszkár műve,
s 1923-ban készült. Felirata: "Közadakozásból készíttette Isten
dicsőségére a Szárazajtai Ref gyülekezet 1923". Ezt a harangot
repedés miatt 1986-ban a gyülekezet újraöntette. Mai felirata: "Öntette
1923-ban a Szárazajtai egyházközség. Újra öntve 1986-ban a gyülekezet
adományából. Öntötte: Rácz Sándor-Marosvásárhely."
Általános
javítások:
Mivel
a templom nagyon megrongálódott 1897-ben, javításra szorult. A javítási
munkálatokat Balázs Sámuel köpeci kőművesmester végezte 1983 forintért.
Lelkész Benkő Gergely volt.
1921-ben
leesik a torony-gömb és a csillag. Téglás Sándor teszi vissza 4000
lejért. Lelkész Érsek Elek.
1927-ben
újból alapos javításra szorul a templom. A torony annyira megrepedt,
hogy vaskötéssel erősítették meg. Ezek a vaskötések mentették meg
a tornyot a teljes leomlástól az 1977-es földrengéskor. Ekkor megjavítják
a torony fedélzetét, az útfelőli kerítést, melyet befödnek bádoggal.
A munkálatokat Molnár János bodosi kőműves végezte. Lelkész: Érsek
Elek.
1959-ben
a villám beleüt a toronyba, s így villámhárítót szerelnek.
1965-ben
a templom belseje van rossz állapotban. A plafonról a díszítések
lehulltak, de rossz állapotban vannak a padok és a padlózat is.
A hívek adományából a munkálatokat Hegedűs Géza bodosi mester végezte
el. Lelkész: Viski Miklós.
Az
1977.március 4-i földrengés után a templom újból megrongálódott.
A régi repedések kiújultak a tornyon, s a templom mennyezete is
megrepedt. Ekkor megjavítódott a templom kívül-belül, a templomtető
is. A tornyot újabb vaskötéssel veszik körül, s lefestik a toronysisakot
is. Lelkész: Beke Tibor.
1989-ben
teljesen megjavítódik a templom belseje. A munkálatokat az M.T.Sz.
kőműves csoportja végzi el Gecse Zoltán kőműves vezetésével, 24124
lejért. Berszán Vidor az M.T.Sz. elnöke sokban segítette a munkálatokat
(anyag,stb.). Lelkész: Bartalis Sz. Pál.
1990-ben
újrafestődik a toronybádog 15000 lejért. De a májusi földrengés
sok kárt tett a javulás befejezéséhez közeledő templomon és tornyon.
A torony teljesen megrepedt olyannyira, hogy a megyei műemlék bizottság
letiltotta a harangozást. Júniusban Dr.Csiha Kálmán püspök is megtekintette
a templomot, a kerületi műszaki előadóval és Deák György tanácsossal.
A gyülekezet még abban az évben megkötteti, mintegy bilincsbe öleli
a tornyot. A munkálatot a bányavállalat magassági szakemberei végzik
el anyaggal együtt 2000 lejért. Megszólalnak a harangok.
1991-ben
eltüntetődik a földrengés a nyoma a templom belsejéből, a 1992-ben
a templom külseje javítódik meg teljesen újravakolva. A munkálatokat
Gecse Zoltán kőművesmester és csoportja végzi Kis Zoltán mérnök
irányításával.
Csak
1997-ben van annyi anyagi alap, hogy neki kezdjen a gyülekezet a
torony javításának. A munkálatokat Szőcs Béla szárazajtai kőműves
vállalta el Bodor Csaba mérnök irányításával. A javítás 1998-ban
fejeződik be. A befejezés után szélvihar tombolt végig a falun s
a torony egy részét kifödte. A gyülekezetnek nem volt lehetősége
e munkálatok elvégzésére, hisz a templom, torony, lelkészi-, kántori
lakás kimerítette, mert mindezek csak a gyülekezet adományából valósultak
meg. Így most az egyszer segélyért kiáltott. A kerület 5.000.000
lejt, az egyházmegye 4.500.000 lejt adott, amely pont elég volt
a munkadíjba az anyagon kívül. Újrafestődött a toronysisak teljesen.
2000.
évben a holland testvérek segítségével villamosítottuk a harangokat
is. A kisharangot már 1993-ban villamosítottuk, de nem vált be.
1999-ben
megjavítódik a templomkert út felőli oldala, míg 2000-ben új kapukat
szereltünk a templomkertre. Ugyanebben az évben augusztus 19-én
kopjafacsoportot állít a gyülekezet a templomkertbe a millennium
emlékére.
A
sok javítás után már megint meszelésre szorul a templom belseje.
Isten segítségével közelebbről újrameszeljük.
Lelkészek
névsora:
1. Szép István 1600-?
2. Bikkfalvy Péter 1600(végétől)-1724
3. Krizbai Dezső Mihály 1725-1741
4. Csernátoni Bajka Márton 1741-1748
5. Kovásznai Gocz Lukács 1748-1772
6. Kovásznai Gocz Gábor 1772-1790
7. Bitai Péter (esperes) 1790-1816
8. id.Benkő Gergely 1816-1862
9. ifj.Benkő Gergely 1862-1901
10. Érsek Elek 1902-1932
11. Kolumbán Géza 1933-1958, itt üresedés
12. Viski Miklós 1960-1972
13. Beke Tibor 1973-1987
14. Bartalis-Szélyes Pál 1988.III.1.-
Szárazajta, 2002. február hava
Bartalis Sz. Pál
lelkipásztor
|