Dénes István

 

Erdővidék védett és védelemre érdemes földtani természeti értékei

 

A dolgozat Erdővidék törvényesen védett földtani természeti értékeit mutatja be. A felsorolt földtani feltárások, lelőhelyek, képződmények egy része országos, míg mások csak megyei szintű védettséget élveznek. Bemutatásra kerül néhány fontos, a magyar földtani irodalomban gyakran szereplő, őslénytani és ásványtani lelőhely is, amelyet még nem nyílvánítottak védetté. A területek a következő képpen oszlanak meg:

Kőzettan, ásványtan, vulkánosság – az alsórákosi bazaltoszlopok (Bs), a magyarhermányi Bodvaj környéke (Kv), a kakukkhegyi hematit (Kv), az olaszteleki Likaskő mésztufakúpja (Kv), a szármány-pataki szerpentinitek (Kv), az erdőfülei diatomit (Kv).

 Őslénytan – a kárhágói rétegek (Bs), a töpe-pataki alsó jura ammoniteszek (Bs), az ürmösi Inoceramus lelőhely (Bs), a galati pliocén kövületlelőhely (Kv).

 Karszt és barlang – az apácai Kőlik (Bs), a Gódra-karszt (Kv), a Vargyas-szoros és barlangjai (Hr-Kv). Kovászna megye (Kv), Brassó megye (Bs), Hargita megye (Hr)

Erdővidék (1. ábra) első földtani rezervátumait a múlt század második felében, a kommunista rendszerben, Minisztertanácsi Határozatokkal, majd később a Megyei Néptanácsok határozatai alapján hozták létre (HCM. 518/1954, HCM. 1625/1955, Dec. 949/1962, HCM. 485/1964 – Brassó Tartomány), ezeket a 9/1973-as számú Környezetvédelmi Törvény szentesítette. Az 1989-es rendszerváltás után, 1992-ben Nicolae Toniuc akadémikus a C. M. N. elnöke összeállította az 1932 és 1991 között Romániában létre hozott természetvédelmi területek lajstromát (TONIUC et al. 1992). Három évvel később a Környezetvédelmi Minisztérium utasítására a természetvédelmi területeket a Megyei Tanácsi Határozatok értelmében jelölték ki (13/1995 – Hargita megye; 39/2001 – Kovászna megye), az illető megye szakembereinek és civil szervezeteinek ajánlásai alapján.

A rendszerváltás óta eltelt időszakban az 137/1995-ös számú Környezetvédelmi Törvény csak keretet biztosított a természeti értékek megőrzéséhez. Érdemi természetvédelmi törvénykezésről csak 2000 után beszélhetünk, miután megjelent az 5/2000-es számú Törvény Románia Nemzeti Területrendezéséről, amelynek III. szakasza a természetvédelmi területeket sorolja fel megyénként, megnevezésük, helyezetük és területük feltüntetésével. Ugyancsak 2000-ben jelenik meg a természetvédelmi területekre vonatkozó 236-os számú Sürgősségi Kormány Rendelet, amelyet a 462/2001-es számú Törvény módosít és hagy jóvá. Ez a törvény már szabályozza a természetvédelmi területek létrehozásának, megőrzésének feltételeit, nemzetközi normák szerinti csoportosításukat, valamint a védendő élőhelyek, növény- és állatfajok listáját. A nemzeti parkok határait és kezelési feltételeit a 230/2003-as számú Kormányhatározat szabályozza. A 2003-ban megjelent 850-es számú Környezetvédelmi Miniszteri Rendelet határozza meg a természetvédelmi területek kezelésbe adásának és felügyelet alá vételének módozatait.

Jelenleg a Nemzeti Parkok (Nagy-Hagymás Nemzeti Park) esetében az adminisztrációk felállításán dolgoznak, amelyeket az Állami Erdőigazgatóság fog kezelni. Az egyéb természetvédelmi területek és természeti ritkaságok, emlékek felügyelet alá adása a megyei környezetvédelmi ügynökségek hatáskörébe tartozik, a törvényben meghatározott feltételek alapján.

 

1. Persány – Rika-hegység

 

1. 1 Az alsórákosi bazaltoszlopok (5)

 

A Persányi-hegységet, kelet-nyugat irányban átvágó Olt-folyó a szorosból kilépve Alsórákosnál (Brassó megye) újból belevágja széles medrét a negyedkor elején képződött bazalterületbe (1,39 millió év). A bazalt kitermelését a Kissebesi Gránitkőbányák Rt. kezdte meg 1895-ben. Az egyik régebbi bányaudvar északi falában 10-12 m magas, függőleges bazaltoszlopokat tárt fel a kőbányászat (1. kép).

Az oszlopok, a piroklasztit rétegre ráfolyt bazaltlávák kihülése során keletkeztek. A szürke, tömör bazalt helyenként zöld olivin kristályzárványokat tartalmaz, az oszlopok keresztmetszete öt- vagy hatszögű  A feltárás felső részén az oszlopok fölött lemezes elválás figyelhető meg. A bazalt rétegeket üledékek és talaj fedi (VADÁSZ, 1966).

A látványos feltárást 1954-ben nyilvánították védetté, területe 1,5 hektár. Országos jelentőségű védelmet élvez. Ezen a részen nem folytatták a bazalt bányászatát. A védettséget, a Román Akadémia Természetvédelmi Bizottsága által állított figyelmeztető tábla jelzi (BLEAHU, 1976). A védett földtani feltárás az alsórákosi vasútállomástól kb. 15 perc alatt elérhető. Érdemes, a bányavezetőségnek az engedélyével, a jelenleg is müködő bányafeltárásokat is megtekinteni, ahol nagyméretű szelvényekben lehet tanulmányozni a bazaltokat és a piroklasztit rétegeket, valamint ásványgyűjtésre is van lehetőség a kockakőfaragóknál. A védett területtől légvonalban 700 m-re, ÉK-i irányban, egy autóúton megközelíthető a Hegyes tető, vörös-fekete színű vulkáni salak bányája. A hatalmas udvarban, a csengő hangú salakból jellegzetes, csavart vulkáni bombákat, ”kenyérbombákat” és lávafoszlányokat gyűjthetünk.

Az alsórákosi bazaltkőfejtő megközelíthető vonaton a Brassó-Segesvár fővonalon (Alsórákos vasútállomás), valamint autóval Kőhalom felől a Brassó-Segesvár műútról (E-60), az Olthéviz előtt leágazó, 10 km-es aszfaltozott bekötőúton.

 

1. 2 A kárhágó-pataki őslénytani védett terület (6)

 

Az Olt alsórákosi szorosába északról befolyó Kárhágó-patakban, 1 km-re a vasúti hídtól, a Köves-patak kiágazódásánál található a felső jura–alsó kréta (tithon-hauterivi) korú, kövületekben gazdag, világos szürke, kékes márga öszlet. Ezt az öszletet „Kárhágói rétegeknek” nevezik és olisztolitként jelenik meg a vadflisben. Az alsó kréta faunát (Berriasella, Aptychus, Leptotetragonites) D. Patrulius tanulmányozta (BLEAHU, 1976). A kövület lelőhelyet 1954-ben nyilvánították védetté (területe 1,6 ha). A figyelmeztető tábla mára már az enyészet áldozata lett, így semmi se jelzi a terület védettségét. A Kárhágó-patak 6,5 km-re van Alsórákostól, az erdőkitermelő autóút, amely a lelőhelyet feltáró patakhoz vezet, az Olt jobb partján húzódik. A folyón átívelő kettős vasúti hídtól folyásirányban az első patak a Kárhágó-pataka. A töltés alatt átbújva és a patakmederben haladva lehet elérni a védett területet. Erdővidék felől Felsőrákosról (Kovászna megye) lehet megközelíteni ugyanazon az erdei autóúton (5 km).

 

1.3 Az ürmösi őslénytani védett terület (7)

 

Az Olt bal partján álló Ürmös (Brassó megye) község központjából, a Falu-pataka menti utcán felmenve (500 m), az utolsó házak előtt, a patak jobb partján található a védelem alatt álló feltárás. A kövületekben gazdag rétegöszlet kb. 3 m magas és néhány tíz méter szélességben bukkan a felszínre. Az ürmösi kövült fauna a felső kréta (turoni-alsó-coniaci) korú zöldes szürke, homokos, kemény márgaöszletben található, amely 20-40°-kal dől Ny felé. A kövületek megtartása elég gyenge, alakjuk torzított és néha csak a kőbelet lehet kifejteni a kőzetből. A nemzetközileg is számon tartott lelőhelyet Herbich fedezte fel és írta le először 1878-ban (HERBICH, 1878). Utána I. Simionescu dolgozta fel az ürmösi faunát, 11 ammonitesz és 12 inoceramusz fajt határozva meg. S. Pauliuc az ürmösi kövület lelőhelyről 18 inoceramusz, 4 Tellina, 16 ammonitesz és 1 tengeri sün fajt határozott meg. A kiemelkedő jelentőségű ürmösi felső-kréta korú kövületlelőhelyet 1954-ben nyilvánították védetté 4 hektár területen (BLEAHU, 1976). Figyelmeztető tábla hívja fel a helybeliek és a látogatók figyelmét e fontos feltárásra. Ürmös megközelíthető vonaton a Segesvár–Brassó fővonalon (Ürmös állomás) és közúton az E-60-as gyorsforgalmi útról Szászmagyarós–Apáca–Ürmös (12 km) vagy Barót (Kovászna megye) irányából Ágostonfalva (7 km)-Ürmös (4 km).

 

1.4 Az apácai Kőlik vagy Medve-barlang (8)

 

A Brassó megyei Apáca községből erdészeti autóút vezet a Persány-hegység központi részének keleti oldalán eredő Malom-patak völgyébe (5 km). A patak völgyfejében feltárt alsó kréta (felső apti) korú zátonymészkőben alakult ki a foszilis, 45 m hosszú apácai Kőlik vagy Medve-barlang (kataszteri száma 1201/7). A barlang falain, a kövületekben gazdag mészkőből, szépen kipreparálódott korallokat, kagylókat figyelhetünk meg. A karsztosodott mészkő felszínen, a korrodált lejtőtörmelékben vagy a patak által lecsiszolt szikladarabokon az Urgon fácies változatos kövülettárát lehet megfigyelni és tanulmányozni. Külön említést érdemelnek a barlangtól lennebb, egy bővizű forrás körül heverő korallos mészkő darabok (Clausastrea julistephanovi Zlat.). A víz által korrodált mészkődarabokban csodaszép hatoskorall kövületeket találunk. A barlang és környéke országosan védett. Apáca, vasúton, a Brassó-Segesvár fővonalon, vagy közúton, Szászmogyorós felől, az E 60-as főútról (6 km), valamint Barót felől (12 km) közelíthető meg.

 

 1. 5 Az ürmösi Töpe-patak alsó liász kori ammonitesz lelőhelye (9)

 

Az Olt szoros bal oldalán torkollik a folyóba déli irányból az Apácai-hegyekben eredő Töpe-patak. Ma már Ágostonfalvától erdészeti autóút vezet a folyó bal partján a Töpe-patakig és annak völgyén is felfelé. A patak torkolatától kb. 2 km-el fennebb az út átvágja a vörös palás-agyagos mészköveket. Az út alatt be a patakig (50 m) húzódik a 20-25 m széles feltárás, amely állandóan suvad, csúszik befelé a patakba. Áradáskor a vörös agyagos mészkőtörmeléket elmossa a patak vize, így a gazdag kövület anyagot (ammoniteszek, csigák, tengeri sünök, pörgekarúak, kagylók) a patakhordalékból, szinte kipreparálva, össze lehet gyűjteni le egészen az Oltba ömlésig. A feltárásból a gyűjtés nehézkes, mert a nedves, tapadós vörös agyag mindent befest és nehezebben lehet a kövületeket felismerni.

 A Persány-hegységnek ezt a híres ammonitesz lelőhelyét Herbich Ferenc találta meg és az általa gyüjtött gazdag anyagot „A Székelyföld földtani és őslénytani leírásában” közölte (HERBICH, 1878). Az alsó liász korú, vörös mészköveket (Adnéti fáciesz) és az ebben megőrződött kövület együttest Vadász Elemér is többször felkereste és tanulmányozta (VADÁSZ, 1915). A román paleontológusok által is kutatott lelőhelyről százszámra kerültek a jó megtartású ammoniteszek (2. kép) a magyar és román egyetemek és múzeumok gyüjteményeibe (MACAROVICI, TURCULEŢ, 1972). Néhány fajt innen írtak le először (Phylloceras ürmösense Herbich 1878-Paradasyceras Spath 1923; Phylloceras persanense Herbich 1878-Geyeroceras Hyatt 1900; Phylloceras rakosense Herbich 1878-Dasyceras Hyatt 1900) (HERBICH, 1878). Érdekes módon ezt a jelentős kövületlelőhelyet nem védték ez idáig. Kimagasló tudományos értéke indokolja mielőbbi védetté nyilvánítását. Megközelíthető Ágostonfalva (Brassó megye) felől a balparti erdészeti autóúton, amelyből kiágazik a töpe-pataki út (10 km), valamint Alsórákos felől gyalogosan. A vasútállomással szemben függőhídon lehet átkelni az Olt balpartjára, majd az utat követve a szoros irányába, átkelve a Durduja-nyergen, 3,5 km után elérjük a Töpe-patak torkolatát.

 

1. 6 A szármány-pataki szerpentinit tömzs és hematitos szarúkő előfordulás (10)

 

A Vargyas-patak jobboldali mellékpatakában, a Szármány-patakban, Vargyas (Kovászna megye) községtől 2 km-re északnyugatra a barrémi-alsóapti vadflisben olisztolitként ladini korú ofiolitokat (gabbró, szerpentinit) és hematitos jáspisokat találunk. Mindkét kőzettípus fel van tárva külszíni bányamunkálatokkal. A peridotitokból átalakult sötétzöld szerpentiniteket útkövezésre és megőrölve mozaikként hasznosították. A szerpentinitek a fémes ásványok (kromit, magnetit, millerit, kalkopirit, pirit) mellett tartalmaznak még lizarditot, antigoritot, krizotil azbesztet, kalcitot, kvarcot, kalcedont, kloritot és talkot. Többször kutatták a krizotil azbesztet, azonban a szálak hosszúsága ritkán éri el a 3 mm-t, ezért ipari hasznosításra alkalmatlan.

A hematios jáspisok egy hatalmas kőzettestet alkotnak a Szármány-patak bal oldalán. A barnás-vöröses színű, sarkosan töredező, 10-25% vasoxid tartalmú kvarcos (50-85%), kemény kőzetet a múltban kitermelték és a szentkeresztbányai vasolvasztó kohókban dolgozták fel. A szállításra előkészített, csomókba rakott érc a kitermelés leállításakor ott maradt. Ma már benőtte az erdő az egykori bányát.

Úgy, a szerpentinitekben vagy más ultrabázikus kőzetekben, mint a hematitos jáspisokban az utólagos hidrotermális tevékenység hatására kvarcos-kalcitos teléreket találunk, vagy pirites impregnációkat és vékony kalkopirit teléreket figyelhetünk meg (JÁNOSI,1984). Ez utóbbiak felszíni átalakulásával keletkeztek a malachit és azurit bevonatok. A változatos kőzet- és ásványlelőhelyeket megyei szinten helyezték védelem alá.

 

1. 7 A Gódra karsztterület (11)

 

Vargyastól északnyugatra 5 km-re, az Észak-Persány-hegység vagy Rika-hegység központi részén találjuk, a Súgó-, Lencsés- és Szármány-patakok forrásvidékén Kovászna megye egyetlen karsztterületét a Gódra-karsztot. Az észak-dél irányban elnyúlt, 2,5 km2-es karsztterület, az Erdélyi takaró alsó triász korú, anizusi szürke, réteges mészköveiben alakult ki. Megtaláljuk a felszíni (víznyelők, töbrök, töbörsorok, uvalák, állandó és időszakos karsztforrások, karrmezők, karrosodott mészkőbörcök) és felszín alatti (barlangok, víznyelő csatornák, zsombolyok) karsztjelenségek szinte minden formáját. A területen 4 barlangot és 2 zsombolyt tart nyílván a barlang kataszter. A leghosszabb barlang a Súgólik (1200/71). Az aktív barlang hossza 328 m. A legmélyebb függőleges barlang a Szármány-zsomboly (1200/112), amelynek a mélysége – 26 m ( 2. ábra), (DÉNES, 2002).

A változatos földtani felépítés és szerkezet, a karsztjelenségek, a táj szépsége és egyedisége, a jellegzetes növénytakaró és állatvilág érdemesítették a Gódra-karsztot a védelemre. A 39/2001-es számú megyei határozat, 450 hektáros természetvédelmi területet hagyott jóvá a természeti értékek megóvására.

 

1. 8 A Vargyas-szoros természetvédelmi terület (12)

 

A Persányi-hegység, Rikának is nevezett, északi részének végződésénél, a Madarasi Hargitáról lesiető Vargyas-patak 3 km hosszú sziklaszorost vésett be a hatalmas titon mészkő olisztolitba. A Vargyas-szorosa, a Székelyföld egyik jelentős karsztvidéke barlangokkal, őslénytani és régészeti lelőhelyekkel, gazdag és változatos élővilággal, festői természeti szépségekkel. A szoros allochton karsztját négy foszilis barlangszint (a patak szintje felett 5, 20, 40, 70-120 m-el) és a jelenleg is alakuló aktív, patakos szint képviseli. A pleisztocén közepétől kialakult barlangrendszerekből mára már csak kisebb (2-20 m) vagy nagyobb (20-1500 m) barlangszakaszok maradtak meg a szoros mindkét oldalán. A 19. század elején megindult barlangkutatás napjainkra 124 barlangot tart nyilván, amelyeknek összhosszúsága 7410 m. A feltárt barlangok kitöltése jelentős, felső pleisztocén korú őslénytani (barlangi medve, barlangi oroszlán, barlangi hiéna, farkas, gyapjas orrszarvú, óriás szarvas, rénszarvas, vadkecske, zerge, rágcsálók) és embertani leleteket rejtegetnek. A feltárt járatok barlangtani szempontból változatos képződményeket (montmilch), gazdag belső barlangmorfológiát és ásványvilágot tartalmaznak (ORGHIDAN, DUMITRESCU, 1963).

A Vargyas-szoros legnagyobb barlangja az Orbán Balázs-barlang (Nagy-barlang, Homoródalmási-barlang, Kőlik). Az 1200/14-es kataszteri számot viselő barlang Erdély legelső tudományosan felkutatott és feltérképezett barlangja. Ezt a munkát 1835-ben Udvarhelyszék földmérő mérnöke Nagykedei Fekete István végezte el. Kutatásainak eredményeit és a barlang „aljrajzát” 1836-ban Kolozsváron adta ki. A barlang járatainak összhossza 1527 m. Négy természetes bejárata van, amelyek 20 m-re nyílnak a patak vize felett (DÉNES, 2002).

Karszthidrológiai szempontból figyelemre méltó a már közel 2 km hosszúságban feltárt aktív járatrendszer. A vulkanikus területekről érkező patakvizek elérve a karsztot a magukkal szállított kemény hordalékkal koptatják, alakítják a szoros mindkét oldala alatt húzódó barlangjáratokat.

Érdeklődésre tarthat számot a karsztos felszín formagazdagsága, festői tájképei (3. kép) és jelentős kövületlelőhelyei (korallok, tengerililiomok, kagylók). A szoros déli bejáratánál fajgazdag középső jura (bathoni) korú kövületlelőhely vált ismerté.

A karsztterület természeti értékeit az 5/2000-es törvény által meghatározott 800 hektáros természetvédelmi terület védi.

 

2. Hargita vulkáni hegyvonulat

 

2. 1 A kakukk-hegyi hematit lelőhely (14)

 

A dél-hargitai Kakukk-hegy (1558 m) nyugati oldalán elterülő Nagyhavas-puszta délnyugati, belső szélén, a Paphomloka nevű helyen a székely pásztorok régóta ismerték a „kakukk-hegyi gyémántokat”. Herbich Ferenc, aki 1854 és 1859 között az erdővidéki vasbányák és a fülei vashámor igazgatója volt, több ízben felkereste a lelőhelyet és ásatásokat végeztetve számos szép ásványdarabot gyüjtött (HERBICH, 1881). A dél-hargitai hematitokat Jahn Károly, Hassák Mór, Schmidt Sándor és Zimányi Károly tanulmányozták. A hematit kristályok az agyagban és a mállott amfibolandezit repedéseiben találhatók. A nagyobb táblás kristályok méretei 60-85 mm hosszúság és 35-75 mm szélesség között váltakoznak (4. kép). A másik megjelenési formája a kőzetdarabokra rakódott apróbb kristálycsoportok. A Paphomlokáról származó hematitokon 13 kristályalakot határoztak meg (SCHMIDT, 1882; ZIMÁNYI, 1913). A kakukk-hegyi „gyémántok” a hargitai vulkanizmus fumarolás utóműködésének eredménye.

A napfényben csillogó kristály töredékek alapján lehet megtalálni a lelőhelyet a puszta és a fenyőerdő határán. Ásatás nélkül csak a régi kutatások hányójában kapirgálva tehetünk szert néhány nagyobbacska kristálytöredékre. A lelőhely megközelítése körülményesebb. A kisbaconi eltérőtől, a 131-es megyei útról Kisbaconon át Magyarhermány falu végéig kell menni (7 km). Innen erdőkitermelő autóút vezet fel a Barót-pataka mellett Cigányláb-patakáig (14 km). A kanyartól gyalogosan lehet kimenni a Nagyhavas-pusztára a Paphomlokáig (1 km). A magyar földtani irodalomban többször említett ismert hematitlelőhelyet nem jelzi semmi és nincs védelem alatt.

 

2. 2 A bodvaji földtani védett terület (15)

 

A Dél-Hargita vulkanikus hegyvonulatának nyugati oldalán, a Fenyős-patak völgyében, a Bodvaj- árka és a Györgykovács-patak beömlésének környékén már a 18. század elején bányászták a limonitos vasércet. Később Bodvajban vasolvasztó kohó épül, és helyben dolgozták fel az itt olvasztott vasat. Itt önti Gábor Áron a háromszéki önvédelmi harc első ágyúit az 1848-49-es szabadságharc idején. Akkor már igazi iparteleppé nőtte ki magát az erdők sűrűjében megbúvó Bodvaj. Az egykori kohóban utoljára 1954-ben olvasztottak vasat. Jelenleg a kohó romos állapotban várja az esetleges helyreállítást. Mint ipartörténeti és történelmi emlék megérdemelné ezt (KISGYÖRGY, 1973).

Bodvaj és környéke több földtani jellegzetességet is felmutat. Változatos kőzettani felépítéséből megemlíthető a biotitos, vöröses színű andezit, amelyből a magyarhermányi (Kovászna megye) kőfaragók sírköveket, épületelemeket, kőfaragványokat készítettek. A kiváló minőségű vasat adó limonitos vasércek egy diatomit rétegben helyezkednek el. A bányászat során, meddőként kerültek a felszínre a réteges opálok, amelyeket Bányai János ismertetett először és „dobostortaopál”-ként vezetett be a földtani irodalomba. A régi bányák hányójából lehet ezt a ritka és érdekes opálfajtát gyűjteni (BÁNYAI, 1932, DÉNES, 2003).

A vulkáni utóműködés beszédes bizonyítéka a Bodvaj környékén fakadó sok borvízforrás. Ezek a nagy ásványtartalmú langyos borvizek jelenleg is forráshelyeik körül rozsdaszínű vasokkert raknak le. Úgy a bodvaji, mint a többi erdővidéki vasérc előfordulást a hajdani borvizek hozták létre. A Györgykovács-patak medrében felfelé szinte egymást érik a borvízforrások. Az Érces-patakban régi „aranykutató” tárókat öntöttek el a feltörő, nagy hozamú, szénsavas források. Az egyik táró valóságos borvizes barlanggá alakul át. Falait limonit cseppkövek és lefolyások borítják be (5. kép). A piritek bomlásából származó kénből szép gipszkristályok képződtek a bejárat közelében (DÉNES, 2002).

A bodvaji földtani területet a 39/2001-es számú Megyei Tanácsi Határozat nyilvánította védetté, 216 hektáron. Bodvaj megközelíthető a 131-es megyei útról, a kisbaconi eltérőtől Kisbacon (Kovászna megye) faluig (2 km), majd tovább a bodvaji eltérőig (2 km). Jobbról kezdődik a Fenyős-pataki erdőkiermelő autóút, amely 8 km után ér a kohóig.

 

3.          Erdővidéki-medence

 

3.1 A szárazajtai (galat-pataki) őslénytani védett terület (18)

 

A Keleti-Kárpátok déli részének hegyközi medencéit a pliocén végi (romániai) és pleisztocén eleji tavak agyagos, szenes, márgás, homokos és vulkáni eredetű üledékei töltik ki. Az Erdővidéki-medence a hatalmas Háromszéki-Barcasági tó északnyugati öble volt. A medencét kitöltő üledékes rétegöszletben megtaláljuk a tó vizében egykoron élt kagylók, csigák és halak valamint a partról besodródott csigák és emlősök kövült maradványait. A pliocén tó puhatestű foszilis faunájának első monografikus leirását Erich Jekelius brassói geológus készítette el 1932-ben (6. kép).

Tanulmányában 85 fajt írt le, amiből 39 faj új volt az őslénytan számára (Viviparus alutae, V. aitaiensis, Hydrobia barzaviae, Pseudamnicola (Aluta) carinata, Limnocardium aitaiensis stb.) (JEKELIUS, 1932). A környék számtalan mesterséges (a lignit külszíni bányászata következtében) és természtes, kövületgazdag feltárása közül a Szárazajta határában levő, a medenceperem üledéksorába mélyen bevágódott Galat-pataki feltárásokat nyílvánították védetté 1954-ben. A partközeli márgás-homokos rétegek helyenként szinte csak kagylóhéjjakból állnak. A Galat-pataka szépen feltárja előttünk a medence teljes rétegsorát. A védett terület nagysága 2 hektár és 2 km hosszan húzódik a patak két oldalán (a Galati-tanyától kezdődően). A védettséget a helyszínen nem jelzi semmiféle figyelmeztető tábla. A védett terület megközelíthető Nagybacon (Kovászna megye) községből a 131-es megyei útról Szárazajta irányába (2 km). A szerpentinek előtt balra kezdődik a galati erdőkitermelő autóút, amelyen 1,5 km után elérjük a tanya előtti hídat (Galat-patak hídja). A patakmederben haladva nemsokára feltűnnek a több méter magas kövületgazdag (lumaselle), megyei szinten védett feltárások.

 

3. 2 Az olaszteleki Likaskő mésztufakúpja (19)

 

Olaszteleket (Kovászna megye) elhagyva a Vargyas felé vezető úton hamar elérjük a keresztutat. Felsőrákos irányába, délre fordulva 1,3 km-re, az út bal oldalán (60 m-re) egy kúpot láthatunk a Kormos-patak síkjából kiemelkedve. A Likaskő borvízforrása által lerakott édesvízi mésztufakúp 1,5 m magas, átmérője 12 m. A kúp tetején 1 m átmérőjű, jelenleg 2 m mély forráskráter nyílik. A Likaskő borvízforrása a mélyben itt húzódó, É-D irányú, „Kormos” törésvonalon alakult ki. A felszínre törő szénsavas borvizek a medencét kitöltő márgarétegekből sok meszet oldottak ki és ezt a felszínre ömlésük pillanatában a forrás köré lerakták (BALOGH, 1938). A mésztufa magába zárta az itt élt növényeket is. A borvíz az 1960-as évek elejéig müködött. Ezután a közelben nyitott belszinti szénbányában (Vargyas II) kezdett víztelenítési hidrogeológiai munkálatok eredményeként vize elapadt, de a CO₂  szivárgás még sokáig észlelhető volt. Jelenleg a kúp lassan pusztul a fagy romboló hatására. A bányák bezárásával talán van némi remény, hogy a nyomás alá kerülő borvíz újra megjelenik a régi helyén. A Likaskő mésztufa kúpját a 39/2001-es számú Megyei Tanácsi Határozat helyezi védelem alá  0,15 hektár területtel.

 

3.3 Az erdőfülei diatomit telep (20)

 

A Dél-Hargitából eredő Kormos-patak völgyében Erdőfülétől (Kovászna megye) északra 3 km-re, a Salamás- és Gerend-patakok közötti területen már a múlt század 30-as éveiben megkezdték a diatomit külszíni és mélyművelésű kitermelését. Az első erdővidéki diatomit próbákat Herbich küldte el elemzésre valószínűleg a bodvaji vasérctelep fedőjéből. A fülei diatomitokat Erich Jekelius és Bányai János kutatták és tanulmányozták (BÁNYAI, 1957). A kovamoszatok meghatározását Greguss-Weber végezték el és az új fajoknak helyi elnevezéseket adtak (Navicula bodosensis, Amphora Bányaiana, Coconeis Pediculus v. transsilvanicus, Pinnularia microstauron v. fülensis). A diatomit rétegek (7. kép) az alsópleisztocén korú Bibarcfalvi-formáció (homokos szint) rétegöszletében találhatók. Románia legjobb minőségű diatomitja már több mint két évtizede kiaknázatlanul hever. A hajdani fejtés után maradt kb. 15 m magas feltárásban megfigyelhető, hogy a diatomitos öszlet andezittufa rétegek közé települ.

A diatomit feltárás nem védett. Megközelíthető a 131-es megyei útról, Olasztelek-Bardoc- Erdőfüle (5 km) felől, a Kormos völgyén felfelé tartó kövezett autóúton (3 km) a hajdani diatomit égető kemencékig, majd onnan (keletre) traktorúton lehet kimenni a régi bányatelepre (1 km)

 

Következetések

 

A bemutatott földtani védett területek felsorolásából látható, hogy Erdővidék területén, a változatos földtani felépítés és szerkezet ellenére, kevés a védelem alá helyezett földtani természeti érték. Ezen belül pedig elenyésző az országosan védett területek száma. A természetvédelmi területek, beleértve a föltani területeket is, az 1950-es években javasoltak kivételével, amelyeket szakemberek jelöltek ki, a későbbiekben különböző hivatalnokok vagy hozzá nemértők döntötték el egy-egy földtani feltárás vagy lelőhely védetté nyilvánítását. A 1980-as években a Románia Szocialista Köztársaság Akadémiája mellett működő Természetvédelmi Bizottság (Comisia Monumentelor Naturii) már csak formálisan létezett és gyakorlatilag semmit se tett a természeti értékek védelmében. A rendszerváltás óta eltelt időszakban se történt meg a védett területek nagy részének pontos felmérése, térképi és terepi behatárolása, valamint lejelzése. Nincsenek Erdővidéken geológiai alapszelvények. Jelentős földtani védett területek, amelyek rajta voltak az országos listán (TONIUC et al., 1992) sajnálatos és érthetetlen módon a jelenlegi országos jelentőségű felsorolásból (5/2000 sz. törv.) kimaradtak és csak megyei szinten védettek. Fontos szerepük volt az ajánlások elkészítésében a különböző civil szervezetekben tevékenykedő geológusoknak, azonban legtöbbször értékeléseiket, tanácsaikat nem vették figyelembe a hatóságok. Így, jelenleg több olyan feltárás, lelőhely, képződmény van, amit nem véd a törvény (kakukk-hegyi hematit, töpe-pataki liász ammoniteszek stb.). A legtöbb erdővidéki geológus ma már nem dolgozhat a szakmájában, de legalább hobbi szinten hű maradt a földtan tudományához. Ők azok, akik továbbra is szívükön viselik Erdővidék földtani természeti értékeinek védelmét és tanulmányozását.

 

Könyvészet

 

BALOGH E. 1938: Adatok a hideg ásványvízforrások kalciumkarbonátos lerakódásainak ismeretéhez. - Erdélyi Múzeum, XLI. köt., 2. füz., Kolozsvár, 162-167.

BĂNCILĂ, I. 1958: Geologia Carpaţilor Orientali, Ed. Ştiinţifică, Bucureşti.

BÁNYAI J. 1932: A Hargita déli részének opál-lerakódásairól. - a MTA Matematikai és Természettudományi Értesítője, XLIX. köt., Budapest, 196-201.

BÁNYAI J. 1957: A Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványi kincsei. - Tudományos Könyvkiadó, Bukarest.

BLEAHU, M. et al. 1976: Rezervaţii naturale geologice din România. - Ed. Tehnică, Bucureşti.

BRANA V. et al. 1986: Substanţe minerale nemetalifere. -  Bucureşti, 148-149.

CIUPAGEA, D. et al.1970: Geologia Depresiunii Transilvaniei. – Ed. Academiei RSR, Bucureşti, 188-205.

DÉNES I. 2002: Székelyföldi barlangvilág. – Sepsiszentgyörgy.

DÉNES I. 2003: Dobostortaopál a Dél-Hargitából. – Erdővidéki Lapok, Barót, 30-33.

HERBICH F. 1878: A Székelyföld földtani és őslénytani leírása. - Budapest.

HERBICH F, 1881: Előleges közlemény a Hargita hegységbeli haematitről. - Orvos. Természettud. Értesítő, II. Természettud. Szak, VI. évf., III. köt., III. füz., Budapest, 301-302.

JÁNOSI CS. 1984: Raport geologic asupra prospecţiunilor efectuate în perimetrul valea Sarmanului (Munţii Perşani). - Miercurea Ciuc.

JEKELIUS E. 1932: Die Molluskenfauna der dazischen Stufe des Beckens von Braşov. - Inst. Geol. Rom., Bucureşti, Mem. II.

KISGYÖRGY Z. 1973: Erdővidék. - Sepsiszentgyörgy, 65-66.

MACAROVICI N., TURCULEŢ I. 1972: Paleontologia stratigrafică a României. - Bucureşti.

ORGHIDAN, T., DUMITRESCU, M. 1963: Studiu monografic al complexului carstic din defileul Vîrghişului. -  Lucr. Inst. Speol. “Emil Racoviţă”, t. I-II, Bucureşti, 69-178.

RĂDULESCU C., SAMSON P. 1985: Pliocene and pleistocene mammalian biostratigraphy in southeastern Transylvania (Romania). - Trav. Inst. Spéol. „Emil Racovitza”, t. XXIV, Bucureşti, 85-95.

SCHMIDT S. 1882: Haematit a Hargitából. - Orvos. Természettud. Értesítő, II. Természettud. Szak, IV. köt., III. füz. Budapest, 250-265

SEGHEDI I., SZAKÁCS S., UDRESCU, C., STOIAN, M., GRABARI, G. 1987: Trace elements geochemistry of the Southern Harghita volcanics (Estern Carpathians): Calk-alkaline and shoshonitic associations, - D. S. Inst. Geol. Geofiz., 72-73/1, Bucureşti, 381-391.

SEGHEDI I., BALINTONI, I., SZAKÁCS A. 1998: Interplay of tectonics and neogene post-collisional magmatism in the intracarpathian region. - Lithos, 45, Amsterdam, 483-497.

TONIUC, N., OLTEAN, M., ROMANCA, G., ZAMFIR M. 1992: List of protected areas in Romania (1932-1991). - Ocrot. Nat. Med. Înconj., t. 36, nr. 1, Bucureşti, 23-33.

VADÁSZ E. 1915: Földtani megfigyelések a Persányban és a Nagyhagymásban. -  Földtani Közlöny, Budapest.

VADÁSZ E. 1966: Bazaltföldtani történeti jegyzetek. - Földtani Közlöny, XCVI. köt., 3. füz., Budapest, 322-324.

ZIMÁNYI K. 1913: Hematit a Kakukkhegyről. - Különlenyomat a Földtani Közlöny XLIII. kötetéből, Budapest, 431-444., V-X. tábla.

 

 

 

 

Mellékletek

 

1.          ábra. A Székelyföld nagyszerkezeti földtani térképe az erdővidéki földtani értékek elhelyezkedésével. Jelmagyarázat: 1. Erdélyi-medence; 2. Vulkanikus zóna; 3. Hegyközi medencék; 4. Kristályos-mezozoós zóna; 5. Kréta flis; 6. Paleogén flis

2.          ábra. A gódrai Szármány-zsomboly térképe

 

 

Fényképek:

 

1. kép Az alsórákosi bazaltoszlopok (Foto: Bartha Zsolt)

2. kép A töpe-pataki liász ammoniteszek (Foto: Zsarnóczay Attila)

3. kép A Vargyas-szoros sziklavilága (Foto: Bende Levente)

4. kép A kakukkhegyi hematit (Bécs-Természettudományi Múzeum) (Foto: Giurgiu Marius)

5. kép Az érces-pataki “Benedek Elek” borvizes-barlang (Foto: Zsarnóczay Attila)

6. kép A galat-pataki Pliocén kori kövült fauna (Foto: Zsarnóczay Attila)

7. kép Az erdőfülei diatomitbánya (Foto: Bartha Zsolt)