vissza

 

 

Egyre többen igénylik (házibetegápoló-szolgálat Baróton) (2010.01.29.)

A Diakónia Keresztyén Alapítvány által Baróton működtetett házibetegápoló-szolgálat első évfordulójának ünnepségén a sepsiszentgyörgyi programfelelős, Tóth Anna és Barót polgármestere, Nagy István értékelte a Román Szociális Fejlesztési Alap által is támogatott közös munkát.


Tóth Anna köszönetet mondott a barótiaknak, amiért a közös ügy mellé álltak, és támogatták a szolgáltatás fejlesztését, minőségének folyamatos biztosítását. Beszámolt a fejlesztési alaptól kapott 30 500, illetve az önkormányzat által biztosított 15 300 dollár felhasználásáról, kiemelve a korszerűen felszerelt szociális mosoda hasznosságát. Gáspár Babos Lilla szociális munkás a kezdeti lépéseket felelevenítve elmondta, eleinte nehézségekbe ütköztek, az idős emberek ajtajai nehezen nyíltak meg az idegenek előtt, de ma már nemcsak beengedik, hanem kérik is az ellátást, így naponta átlagosan hatvan esetet látnak el. A fejlesztési alap által igényelt felmérés azt bizonyítja, hogy az emberek ragaszkodnak az ápolókhoz, egészségük javult, és életszínvonaluk emelkedett. Nagy István polgármester természetesnek nevezte, hogy az önkormányzat első pillanattól kezdve támogatta az alapítványt, hiszen számukra nem közömbös az idős és beteg emberek sorsának alakulása. Reményét fejezte ki, hogy a következő három esztendőben is sikeres lesz együttűködésük.

Szerző: Hecser László

Forrás: Háromszék napilap, 2010. január 29.

 

Erdõvidék
  A lap tetejére!  

Médiapartnereink:
Erdővidék regionális hetilap

1.2 verzió Copyright © 2004-2010 erdovidek.ro | web-fejlesztés: Cast kft.
Az optimális áttekinthetőség érdekében min. Internet Explorer 5.0,
Netscape 7.0, ill. 1024 x 768 pixeles képernyő felbontás beállítása ajánlott


hírlevél

Levelezőlistánkra
való feliratkozás:

felhasználó:

jelszó:

támogatóink

linkek

Mesés oldal
Erdélyben - hivatalosan - magyarul
Minden ami rovásírás

Informatikai és Hírközlési Minisztérium RMDSZ